Csillámló Sziklafal

A minap egy bejegyzés a Facebookon szöget ütött a fejemben, és eszembe juttatta, hogy Magyarországon az esélyegyenlőségért felelős szervet úgy hívják: Egyenlő Bánásmód Hatóság. Az egyenlő bánásmód szerintem nem ugyanaz, mint az egyenlő esély. Az egyenlő bánásmód nem feltétlenül igazságos. Az oktatásban meg a szociális szférában dolgozók számára valószínűleg ismerős a dilemma: hogyan támogassunk mindenkit személyre-szabottan, a szükségleteit és körülményeit méltányosan figyelembe véve úgy, hogy közben igazságosan és egyenlően bánunk mindenkivel. Különösen kényes téma ez a pszichés betegségekkel is terhelt ügyfelek esetében, akik sokszor a betegségükből kifolyólag akkor is kivételezésről panaszkodnak, ahol nagyító val sem találni kivetnivalót. Mert bár nagyon csábító minden helyzetet egy sor előre kitalált szabály szerint kezelni, az életben igazából kevés problémára van a polcról levehető, előregyártott egyen-megoldás. Amikor új lakó érkezik hozzánk a menhelyre fel szoktam hívni a figye

Csillogó napsütésben autózunk a tengerparti úton munkatársnőmmel, és arról beszélünk, milyen jó lenne ma munka helyett a parton lébecolni, aztán leparkolunk az ország egyik legdrágább utcájában egy airbnb-ként kiadott, tengerre néző villa előtt. Az év egyik legéletvidámabb napján két szomorú szempár fogad. "Először csak 50 táskát akartunk kiosztani, de már több ezernél tartunk világszerte. A sógornőm ebbe öli minden gondolatát."- mondja a feleség, ahogy a rakomány méretén ámuldozunk. Egy csak egy része a rakománynak Néhány napja email érkezett a menhelyünk postaládájába, amiben egy Hannah nevű lány női piperékkel megtöltött kézitáskát ajánlott fel lakóink és ügyfeleink részére. A táskákat egy olyan kezdeményezés keretében gyűjtötték össze, melyet ő és tágabb családja indított Új-Zélandon meggyilkolt unokatestvére emlékére. Mivel a rokonaik a városunkban terveznek vakációzni, úgy gondolták, egyúttal adományt is tudnának magukkal hozni, kezdésnek 50 táska erejéig. Természetesen