Csillámló Sziklafal

Szombaton reggel pánik-hangulatú e-mailt írt az egyik ügyfelem, aki már kiköltözött a menhelyről, és akivel pénteken két órát eltöltöttem, mert mindenféle segítségre volt szüksége. Próbált telefonon elérni- írja,- de nem voltam elérhető. Iszonyúan sajnálja, mert amikor nála jártam még nem tudhatta, de azóta kiderült, hogy egy ismerősét koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták, és lehetséges, hogy rajta keresztül már én is megkaptam. Ez több, mint remek, gondolom magamban, mivel jövő héten szabin leszek, és újszülött-nézőbe megyünk, utána meg a kemón meg transzplanton átesett apukám jön látogatóba. Hirtelen érezni vélem, hogy szorít a mellkasom, szúr a tüdőm, és levegőt sem úgy kapok, mint máskor. (Hogy nem vettem ezt eddig észre?!) Válaszul persze nem ezt írom, hanem hogy semmi baj, minden rendben lesz, tudom, hogy nem tudhatta, én egyáltalán nem aggódom, és a többi és a többi. Közben meg rohamos guglizásba kezdek, hogy megtudjam, mennyi a lappangási idő (vajon mennyi időm van hátra? t